Mindszenti templom - Miskolc

Mindszenti templom

Cím: 3530 Miskolc, Mindszent tér 6.

Elérhetőségek:
Tel: 06 46/411-777

Leírás:

A templom 1728-1743 között épült, ragyogó árnyalatú barokk stílus jellemzi. Tornyai több mint egy évszázaddal később 1864-ben készültek el. Az XVIII. századi dúsan faragott berendezése, gazdag aranyozása, impozánssá teszi.
A Mindenszentek-kápolna helyén Althan Mihály váci püspök és a tapolcai apát kezdeményezésére kezdték el építeni 1728-ban, ám utóda Máriásy Sándor fejeztette be 1744-ben.
Az templom egyhajós barokk, téglalap alaprajzú. Hajójához félkörívvel záródó szentély kapcsolódik, aminek oldalain egy-egy kétszintes sekrestye oratórium építmény található. Az építők címerei láthatóak a szemöldökpárkányon ülő angyalszobrok között.
A középtengelyben oszlopokkal közrefogott kőkeretes bejárat látható. A torony alatti oldalrészen található ablak alatt, a lábazati párkány fölött egy-egy szoborfülke található, melyben Szent Péter és Pál nagyméretű álló szobraival találkozhatunk. A homlokzat közepének két szélén Szent István és Szent László szobra, felső részén pedig az Immaculata-szobor áll.
A templomi szentély leckeoldalán, a pestistől oltalmazó Madonna képpel (1750 körüli) rokokó mellékoltár foglal helyet. A hajóban négy mellékoltár látható Kovács Mihály képeivel (1833). Az asztalos munkák zöme Singer műve 1748-ból. A diadalív mellett jobbra keresztelő kút (1752), balra gazdag plasztikájú szószék, a hajóban rokokó faragványos tölgyfa padok díszelegnek.



Szállásajánlatok a környéken

Aurora Hotel**** - Miskolc
Aurora Hotel
Hotel Kitty*** - Miskolc
Hotel Kitty
Öreg Miskolcz Hotel és Étterem**** - Miskolc
Öreg Miskolcz Hotel és Étterem
City Hotel Miskolc**** - Miskolc
City Hotel Miskolc
Mókus Apartman - Miskolctapolca
Mókus Apartman
Hungária Panzió - Miskolc
Hungária Panzió
Székelykert Vendéglő és Panzió - Miskolc
Székelykert Vendéglő és Panzió
Kitty Vendégház** - Miskolctapolca
Kitty Vendégház
Flóra Panzió - Miskolc
Flóra Panzió
Diósgyőri Várkert Panzió és Étterem*** - Miskolc
Diósgyőri Várkert Panzió és Étterem
Ambrózia Szálláshely és Étterem*** - Miskolc
Ambrózia Szálláshely és Étterem
Zenit Panzió - Miskolc
Zenit Panzió

Itt található

Látnivalók a környéken

Diósgyőri vár  - Miskolc

Diósgyőri vár

Miskolc belvárosától mintegy 8 kilométerre, a Bükk...
Miskolc
Részletek »
Lillafüredi vízesés - Miskolc

Lillafüredi vízesés

A Szinva patak 20 méter magasból leomló vízesése, ...
Miskolc
Részletek »
Avasi Kilátó - Miskolc

Avasi Kilátó

Az Avas-tetőn álló tv-torony és kilátó a város egy...
Miskolc
Részletek »
Miskolci Zsinagóga - Miskolc

Miskolci Zsinagóga

A Miskolci Zsinagóga, a ma egyetlen működő zsinagó...
Miskolc
Részletek »
Minden jog fenntartva - Magyar Gyógyvizek és Szálláshelyek Kft.
2014 - 2015 | http://www.gyogyvizek.hu/