5 lenyűgöző Gyógyfürdő, amit kevésbé ismerünk

Közzétéve: 2014 április 17.

5 lenyűgöző Gyógyfürdő, amit kevésbé ismerünk - Gyógyvizek.hu

Babapancsolók állatfigurákkal és vízigombákkal, hatalmas üvegkupolával fedett pálmafás élménymedence sodrófolyosóval, Szentgotthárdtól Balmazújvárosig.

Most is olyan fürdőket kerestünk, amelyek rossz időben is élvezhetőek, és figyeltünk arra, hogy lehetőleg a gyerekesek se maradjanak hoppon, ha meglátogatják valamelyiket. Vagy ha mégsem ideális a hely családosoknak, azt jeleztük, ahogy azt is, ahol kerekes székkel is igénybe vehetőek a szolgáltatások.

Szinte minden fürdőben adnak családi jegyet, csak a feltételek változnak, és van, ahol 6 éves kor alatt, máshol 3 év alatt ingyenes a belépő.


Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő



Kecskeméttől kevesebb mint 50 kilométerre alig több mint két éve komoly, pálmafákkal szegezett, téli vízibirodalom épült. A babák állatfigurák között pancsolhatnak a vízben, a nagyobb gyerekek a sodrófolyosóval, óriáscsúszdával, dögönyözőkkel, légbefúvásos talpmasszírozóval és pezsgőfürdővel ellátott élménymedencében meríthetik ki magukat. Aki nyugalomra vágyik, az több gyógymedencében mártózhat meg, és közben dögönyözőkkel, vállmasszírozókkal, talpmasszírozókkal kényeztetheti magát, de nagyon népszerű a pezsgőfürdő is. A jegy árakért és további információkért kattints ide!


Balmazújváros: Kamilla Termál- és Strandfürdő



Az ismert Hajdúszoboszlótól alig több mint húsz kilométerre nőtt ki a földből tavaly egy 3500 négyzetméteres fedett fürdővilág négy medencével. Annyira frissek, hogy egyelőre saját honlapjuk sincsen. A téli részlegen külön birodalmacskát hoztak létre szaunázásra és gőzfürdőzésre infra-, bio- és finn szaunával, a gyerekmedencét kis csúszdával és bohócfigurával dobták fel. A fürdőbe a Semsey-kastély parkján át lehet bejutni, és arra is gondot fordítottak, hogy a fűtést a 61 fokosan feltörő termálvíz melegével oldják meg. A gyógyászati részlegen víz alatti sugármasszázst, medencefürdőt, gyógymasszázst, iszapkezelést, súlyfürdőt és a vízi gyógytornát lehet igénybe venni. A jegy árakért és további információkért kattints ide!


Tamási Termálfürdő



A Siófoktól délre található fürdő Tolna megye egyik legmodernebbje lett a 2011-es bővítés után. Itt odafigyeltek arra, hogy a kerekes székes fürdővendégek is minden szolgáltatást igénybe vehessenek, ezt azért is emeljük ki, mivel az előző cikkünk után többen panaszkodtak arra, hogy erről gyakran megfeledkeznek a hazai fürdőknél. A fedett részen összesen 12 medence található: kalandmedence, bébipancsoló, élménymedence, pezsgőfürdő, és külön emeleten pihenhetnek a nyugalomra vágyók két termálmedencében és egy meleg vizes relaxmedencében. A szaunarészlegen a hideg vizes csobbanó mellett két Kneipp-taposómedence is található. A jegy árakért és további információkért kattints ide!


Szentgotthárd: St Gotthard Spa & Wellness



2007 óta pálmafákkal körbeölelt, fokozatosan mélyülő élménymedence fogadja a vendégeket egy nagy üvegkupola alatt a szentgotthárdi fürdőben az Őrségi Nemzeti Park mellett. A medence trópusi szigetét vadpatak öleli körbe, ami az úszni tudóknak jelenthet élményt, de van itt sziklafalról lezúduló vízesés, lazító álló és ülő masszázselemek, vízigomba és vízi buzgárok. A csúszdák mellett több pezsgőfürdőt helyeztek el, és aki sportolni szeretne, ezt a 25 méteres úszómedencében teheti meg. A kicsi gyerekeket meglepően ízléses állatfigurákkal, minibuzgárokkal, vízigombákkal várja a lépcsőzetes kialakítású termálvizes gyerekmedence. A termálmedencét üvegfallal választották el a fürdő zajosabb részeitől, és a szaunaparkban aromakabin, aromaterápiás gőzfürdő, sima gőzfürdő, gőzös bioszauna, infraszauna és klasszikus finn szauna is található. Külön pluszpontot adtunk a honlap kedves halacskáinak. A jegy árakért és további információkért kattints ide!


Tótkomlós, Rózsa Fürdő



Az Alföld legkedvesebb, legbarátságosabb kisvárosi fürdőjeként ajánlják magukat, a bejáraton rózsák futnak, és 1942 óta fürdenek a gyógyvizében. Tíz évvel ezelőtt felújították, a fedett részben télen is használható a 25 méteres feszített víztükrű úszómedence, a merülőmedence, a szauna és a gőzfürdő. A beltéri termálmedencét itt aromabarlangnak nevezik, mivel a 36 fokos gyógyvíz a különböző illóolajokkal együtt fejti ki gyógyító-megelőző hatását benne. Kérhetünk masszázst, lábápolást, aztán mehetünk a fitneszterembe. A hangulat állítólag családias, de gyerekmedence csak a nyári strandrészen van. A jegy árakért és további információkért kattints ide!

Tipp: Izgalmas és érdekes cikkeket keresel?  A Gyogyvizek.hu oldalán megtalálod!

Tetszett összeállításunk? Oszd meg barátaiddal is és csatlakozz Facebook-oldalunkhoz, vagy látogass el weboldalunkra, ahol hétről hétre újdonságokkal, nyereményjátékokkal várunk!! :)

Forrás:Nőklapja.hu





A cikkhez kapcsolódó ajánlás

 Nefelejcs***Superior Hotel - Mezőkövesd
Már 8.750 Ft / fő / éjtől
Hirdetés


Minden jog fenntartva - Magyar Gyógyvizek és Szálláshelyek Kft.
2014 - 2015 | http://www.gyogyvizek.hu/